EGY EMBER

[Lukács Pál 1901–1981]

1. KÖZELÍTÉS

          Felnőttem,
a távolság elmúlt rólam: minden itt van és minden
valótlan. Tormaföldén nő okos diófa, zúg Kerka cédrusa,
Mura libánusfája lobog. Növekedve gurul az ország
a hóban, elgurultan hallgatnak dobok, ám
a kisasszonykák feje elcsavarva. Bérmált leánykák,
mezei virágok, réti büdöskék hársillatú kertből forognak
kocsmai zaj felé! Nagyítóüveg szemükön a kulcslyuk:
láttatik végre lámpás mulatság, jelenidő.

2. KÖZELÍTÉS

          Itt
vas fehéredik, deres lemezek horpadását nézhetem, ám
a hóember feje elcsavarva, december dühösen letépi a
nyakatlan gömböt, répaorrát kirántja, szénszemét
kipiszkálja s a formátlan hólabdával kuglizik: hóban
gurulva növekedjen! Hópocakból a kedves seprő
kiröppen.

3. NYITÁS

          Fagy
őriz kedves ujjnyomot. Az ablak négy sarka görbe
gyerekrajz, december rak kövér lencsét szemére és figyel
üvegek táblái mögé. Valami érintés maradt a kilincseken,
erős derékszöge a megállt időnek. Tél van, bent hull a
csend és lerakódik, mint a jég. A kéz, ujjak zászlói
s a tenyér kosara maradt a kulcsokon, olajban ázó
zárakon, kannafedőn: szájkosár a támadó időn.
A satuk acélpofái elcsavarva, ahogyan halottak álla,
ferdén állanak kétgömbös nyelek, meghökkent ívei a
kibillent időnek. A némaságban elkészül utolsó leltár.

4. NYITÁS

          Szúnyoghálós léckeret fordul, bedől záratlan ajtó,
kattan pléhtokos retesz, fogója háborús-nyolcas huzal,
ócska rigli. Cementen fagyott vizesnyolcasok, kotlós