KÖVEKRŐL

Kövekről csupaszítani országot:
angyal spacérol veled, bogarak
hátáról lopva fényét.
Kibélelt szíved potykadalt
dadog, vakfolttal
dicsekszik itt a térkép,
és körbeülik az angyalok.
          Fészekben fekszünk:
tor után a kések,
bízhat bennünk a tökjózan s a részeg,
örömhír várhat, ünnepi
szemeink megfürösztjük.
Mostan árnyat föltűzni lehet,
ahogyan denevérfület és szárnyat
pappondeklire, s képzeled:
homlokot csókkal lehet sebezni.
          Dühöd haszon szerint kiróva,
egy kontinens bámul arctalan:
eszközharag kell, ahogy
a drót, a sróf s a strófa!
A kedves színházat játszik, teérted, lép
teérted széles folyóba, és
halni indulóban minden kísértet.
          Ő szerelemjelmezből ki se látszik,
holdtalan esőt cipel hazáig.
Érte hagyj el kést és poharat,
kergess karikát, etess madarat.
Érte állj drapériákhoz, érte
józanság úgyis kiátkoz.
Szemedre vér fakad úgy is.