SEREG

          esőkkel,
vágányokkal, havazással, legendai
lyukas vödörrel, átlőtt kulcscsonttal,
bezárult rettegéssel, bosznia és hercegovina
meséivel, szerbiai szétfröccsenő földdel,
bádogzörejű éjszakákkal elment nagyapó.
          halott
gerince feszül a vakító mezőkön,
bámulhatunk kinyílt csigolyába, ragyoghat
bennünk nagyapó kilenc halála, fiúk!
ragyog ránk szemének közeli havazása, én
viszem a fényt apánk elébe.
          járhatunk
térdig földben, fölcsapó őszben, míg a kereszten
felragyog a hold: tündöklő cápauszony. combunknál
a virágok gyertyái kigyúlnak, gyertyákról lobog
ránk ez az Ország. járhatunk térdig leásva, míg
ujjunk az eget fölhasítja, járhatunk szakadatlan
fiúk! madarak robbannak szét a homlokunkon, szárnyas
petárdái a szabadságnak! micsoda igézetek ezek,
szemünkre festve, himnuszok kendőként terítve
arcunkra, sámános-bibliás zengzetei az észnek?
de mégis-szabad arcunkba dalok alól bámul
          fel
csöndes európa. fiúk, mégis-csapat, seregelhetünk-e
bárhová, hová, hová? hiszen lobogós-luftbalmos
gyülekezetté lettek a rohanó forradalmak: sörfényű
ünnepek már.
          a tűz,
az embert faló gyönyörű láng már kié?