KONOK

dolgoznak erek, a test részeg plébánosai,
míg megszilárdul a csont,
e kálvinus, néma tenger
egyezség nincs, csak idő,
az ember kinő a vidám csatározásból
és íme a hús: mérgektől át-
tündöklő fészek.

a csupaszok erejét hagyd!
a megrajzolt határokat, lobogókká
fogadott varratokat
hagyd! nézd otthonom, ez európai senkiföldjét,
hol nem gyűlik víz
se por, de meszesgödrök, tűzhelyek és
átlőtt sisakok fölött ámulni

olykor megállsz, gyönyörűm!
nézd otthonom, e szavakkal
átvert hallgatást, ahol
otthonok ajtóit
csapkodja a
valamikori
szél.

hát csak a test.
e festett magányt takard el testeddel, gyönyörűm:
nyitott
tenyérrel vízre ütni,
csuklóval elpattant üvegre ütni,
isten arcába
visszaütni!
végül mégis a zászló:
hittetés, kiteríttetés,
arc-zörejre pimaszul
leszálló
titok:
kihirdetés.
a zene szól: soroztatunk.