KORPUSZ

nagyúr,
a lomha időben! már a földi
vonuláskor, már a kaszák és hadarók ütemében,
végig a nyárban, már cegléd utcáin,
a tisza s a kőrösök vonulásában
már a tengerek közelítésekor
ott
ki volt jelölve helyed pest, buda,
fehérvár, s várad kapuján, már ricsajos volt
a szemük akkor,
jaj, uram,
már akkor dárdahegyre kitűztek téged!

táncolt néped, s telhetetlen húsa
azóta vacog! hé, nagyúr, csinált nemes, rekedt
haranghoz magát királlyá ne emelje senki! már
akkor fogadtak az izzó jogarra, mert megölő
füstös jel volt rajtad a kereszt: mert
fölesznek, mert bezabálnak, és csontjaid
kormát kitakarják.
uram, micsoda tánc, szembogaradba döftek,
s a leghűségesebb halottak járták
látó
hullád körül, nagyúr! azóta perzselt
fegyvereiddel mennek háborúba minden
gazdátlanok, a hómezőkre kiterelt fiúk,
a papírbakancsosok, a nevetségesek,
bicikliző, röhejes bakák, kik a mozivászonról
integetve cajgliztak a biztosan ölő aknamezőkre,
a számolatlanul eladottak, akiket betoboroztak
virággal tankakadálynak, húsnak, mennyiségnek,
újsághírnek, tudósításnak. ők vitték
fegyvereidet, lázadás időbe tetovált képe,
uram!
tehozzád hasonlítunk: hason tehozzád jutunk kúszva,

kereszted azóta gerincünkre rajzolva, uram,
s a négy város kapuja már akkor, a folyók
vonulásában, a templomok ordításában,
a fölrobbant cinteremben, a falak már akkor
döghúsodat lihegték, uram!