BALANSZ

a sáros
deszkák alól, csillekerekek csorba dögei alól,
torzók alól,
ahogy a köteles idő, mint a virág kinyílik,
tonnás vasak alól,
arccal lezuhant gyárfalak alól,
ahogy a formák önmaguk fölé szöknek,
homlokfény alól,
ahogy a hasíthatatlan álmok tömbjei megmaradnak,
a nyolcórás műszakok ferde síkjai alól,
ahogy a felfordított kő hűvös fészkében
ezüst bogárkák rohangálnak
nézz fel most.

orra buktál, hülye. tetszhalott
bodobács lesi szemed, az óriási, dermedt golyót.
mit van itt jogod feladni:
vagdalózást, halántékpüfölő szerelmet?
a fegyvert letetted,
a festett tojásokat elhajigáltad,
fogaid között vérbuborék,
forintos nyalókától piros az állad,
kocsmába tévedtél húsvét után, s a kedvestől
hajnali gangon szöksz
szemetes szélben.
nézz fel, mondd,
mi az, amit itt föladhatsz?