A SZEREPLŐ

Soha semmit ki nem fizettem.
Minden tétova gyilkosságok,
mik díszletet szültek: országot
fölém, marionetthazát, megváltott
masét, papírkard ezüst
igazát, palástot, bejárhatatlan
kulisszát, rézgyűrűt zálogházban,
fillérért, fröccsért álmodó
hazában,
műszak után
igazi lázban égő húst!

Soha semmiért nem fizettem.
Fölöttem tétova gyilkosok állanak őrt,
a köldökig, mint huzatos házat,
átjár az iszony,
bizonyítom a magam gyávuló testét,
az esték már kilesve, a vér útjai
most már kifestve, hatalom hőstettet
magától végleg iszonyít!
Bennem ragyog a Hold, s ha játszom,
szebben világít arcomon.

Semmit ki nem fizettem.
Csak öltem, ki átlábolt a kedves időn,
kisgyerek sose lettem, időm felhasadt
a kevés dagerrotípiákban, épülni már
a romlással fogok, szép leszek megint,
hazátlan, ahogy a mohó fogsorok.
Okos és falánk, mint a disznók.
Szemem: zörgő cipősdobozok, telefónoznak
rajtuk az álmok,
vasalódeszkát hordok talpaimban, hogy
az álnok teremtő lábnyomaimba szórja
a kismamák boldog tenyerét.
Tudásom gyanútlan szerep, ahogy
sejtetlen a hízók biztos tudása.
Tétova volt minden gyilkosságom,
csak növeltem az őrült díszleteket,
hizlaltam hazát magamra, marionettotthont
vékony nyakamra,
drótpadlást kezemnek.
Bohóclábamra fontam spárgát,
kötelet.