A FÉNYRAJZOLÓ

Kaiser Ottó fotókiállítása elé

Vagyunk boldogan és védtelen, erdei itatóra hajló vadak: jár az idő, cimborál velünk alkonyat, arcunk hajlik folyó fölé. Arcmásunk kacsint és ciccent, fényes gyûrûkben szétszalad, elsimul. Létünk most maradni tanul, a tükör hanyattdől lassan, hasával fölfelé elvonul: elvonul gyíkos, krokodilos, gyilkos itató, fény-képünk árnyakkal oldva megmarad. Így van, hogy megtart gyerekkor, orrlógatós, szürcsölős régi part, így van, hogy életünk fogja, nem ereszt. És van, aki tudja ezt pontosan: egybezuhannak látvány és látomás: víz alól bámuló fény-kép, visszanéző arc, elúszó árny-kép, mi ittmarad. Élesen.

KÖNYVJELZŐ (2005, ÁPRILIS)