FÉNYREKESZTEZŐDÉS

[GAÁL ZOLTÁN: JAPÁN] Az Utazó épp ott van. Mindig ott és éppen akkor. Az Utazó minden látványok birtokosa, fölkelti a napnyugati Napot, s mivel ura a pillanatnak, nem vitatkozik idővel, óceánokkal. Okos és tartózkodó. Az Utazón semmi átok nem fog, mert ott van, ott és akkor éppen, s mint tükörképen, töpreng lehetséges arcán. Az Utazó gazdag, hiszen tulajdonosa minden hiánynak, megteheti, hogy másfelé nézzen, s azt morogja, aminek semmihez semmi köze: SZEMFOG

[VÁRNAI LÁSZLÓ: JÁRDASZÉL] Az eső elállt. Árnyékod egész, árnyékdarabka csöppen. Távoli zápor takarja múltad, erdőben pókhálók áznak, füvek és mezők fulladnak esőben, ködben, a megmaradást szépen kitanultad. Hirtelen zápor, negyven éve. Elegáns, ravasz vagy nagyon, átgázolva réten, kaszálón, folyóktól abortált holtágakon. Rákok zizegnek, teknőc reped, veszett rókák nyalják a kussoló réteket, ezüstszemû nyulak futkosnak, ami volt, minden elveszett. Sebaj, megindulsz, gyerekkezed előre reppen, csontkardot tartasz a kezedben, de ez még a porló víz mögött. Nem vagy már félpucér kölyök. A csontkard kezedből kiverve, elfordultak a mesei állatok, léted a szerelemmel ütközött, nem maradhatsz járdaszélen így-úgy elheverve. Lám, az eső elállt! Járdáról lelépsz, kezed, kabátod sarka libben, a város szabálya munkád, karcolva lüktet ereidben, nem élhetsz sehol, csak ha itt. Kabátod szárnya, vasalt nadrágod és csillogó CIPŐ hordja lábaid. Az eső elállt. Árnyékod egész.

[FEB: CHILEI PARASZTOK ÉS A VIHAR] Látod, kimeszelik újra és újra a falakat. Ott állnak, ki tudja, micsoda fellegek alatt, elbillent, vékonyka kereszt alatt, sok száz évtől fallá vastagult kereszt alatt. Miféle idő jön, vagy csak jön az Idő? Honnét jön ez a villanyvezeték, mintha a múltam költözött volna az Egyenlítőn túlra. Ott várnak ünnepre öltözve, pantalló, szoknya, tiszta pulóver, ahogy Istennek kijár, átlépték régen a Meridiánt s az összes térítőket, hittérítőket arannyal korrumpáló maják, inka hercegi pár, kik ezek? Moziban kaptam ilyen szemüveget gyerekkoromban, vagy trafikban a Czukor utca sarkán, hogy színesben és térben lássam a vetített fekete-fehér képeket, de ott, nekik nem a híradó jön, őnekik valóban növekszik a most jövő Idő, egyre sötétebb, mintha aranyat bosszuló isteneik érkeznének föléjük köszönni, szerbusztok parasztok, Chile indián, mesztic, Tûzföldről szalajtott parasztjai rózsaszín szem­üvegben, Benetton-reklámok zöld szemüvegben, szikrázó falaitokra öntjük most sötét haragunk. Ők meg ott állnak, színes tévéből ismerik gazdájukként a napfogyatkozást, PINK szemüvegük bátran kiles Isten rájuk hulló, sötét köpenye alól.

[FÉNER TAMÁS: RÓMA] Ide nem érkezhetsz. A Via del Capellari és a Campo dei Fiori sarkáról csak indulni lehet. Ülsz a lépcső alján nyolcévesen, gyermek császár, Róma hadvezére a málló alkonyatban, a vörös falaktól, növények csöndjétől elrémültek a galambok is, van dolgod és időd elég, eljuthatsz a Mediterráneum minden szegletébe, hódíthatsz bordélyokat és tartományokat, előtted még a mókás gyilkosságok, ne félj, az ÖRÖK város falait még ezer évekig megtartja a látvány, indulj, kölyök, de előbb, a sötétedés órájában locsold fel a hûlő kövezetet. Ott a slag.