VETKŐZÉS

Margarétás, kamillás rétek, hagyjatok!
A magam gyártotta értelem páncélját
lebontom, ahogyan szüzek a forró drapériákat.
Hidegvágóval, kalapáccsal járkálok napjaimban: a Holdon
a cipőpertlit kioldom, vegyétek tőlem, mint a sitten.
Torkomon az ereket kioldom, ahogyan isten elköti az
idő csónakját rólam. Napfényes erdőkben bújok, mint
az állat. Árnyékban bújok, mint a vadállat.
A magam gyártotta értelem vasát kettétöröm,
bár gyerekarcomhoz méltó: csillogó.
Az erek csíkjait adom, nyakamról eloldom a lélegzet
háromszín szalagjait. Lobogóm adom, adom
hazám is vissza. Engem szerettek és szeretni élesre
fentek, a lélegzet szalagjait gégémből kibontom.
          Ki megy megdögleni a verőfényes, gyönyörű
délutánban? Ki szeret igazán énutánam? Ki megy
meghalni ebben az aranyszín, kedves Hazában?
Az értelem Pán-
Célját magáról vassal, szögekkel ki veri le?

[ALFÖLD, 1985]