SZERELEM

Mint aki évekkel lépi a tétovaságot,
mert ő maga sátános bizonyosság.
Keveredik nyúzó kalandba,
akármi kölök essék a latba,
ők lesznek nekem a távolságok,
mondja, s mint lélegző füvek,
lábához nőnek esőben az erdők,
a folyók, a rétek. Szirmok és
nyüvek kotorásszák arcán
az egyetlen mesét.
Ki látta világos vizen sötét
mélyét eljövő viharnak?
Nem látta senki, s aki
hazudna, az is csak hallgat!
Szép ő, miként gőzmozdony
rézlámpásával tolat,
álomból ellopott vonat
maradó állomáson. Ki zöld sátorában
alszik akácok, platánok alatt.
Mint aki létével
féli a bizonyosságot:
a végiggondolt gondolat.