1987

Szívemre zuhant ez a nyár:
a lassú folyó holt ágán
keresztül dől akác- és nyár-
fatörzs.

Apró cigányok járkálnak
rajta keresztül. Partról a
partra, sírva és kacagva
járnak,

és mint kedves vadállat,
lassan, derűsen úszik
talpuk alatt hallgató
szívem.

Érted hallgatok,
köszönök megvolt képeimtől.
Rajzoltam, minden látomás el-
hagyott.

Kiléptem minden lépteimből,
mert kié ez országos konyha?
Ha nem bennünk, a szerelem hová
volna?

Szívemen botlik a káromkodás,
megvagyunk, amíg megvagyok.
Ereimben nyár, egek-similabdája:
léted

ragyog!