A HIÁNY HÁBORÚJA

Nem lehet megkerülni. Széthányt határaival
az akarat kiáll homlokom köveire, agyam
páncélos lovai trappban zúdulnak hiába, valami
vereség háborújába –
hallani lövést, nyihogást.
Szakadékágon a látott igazság, maradék hitem
tudja a partot. Vállalhatni-e zuhanást?

Nevezni lettem, nem tagadni, de nevetni csettenő
találaton: ajándékbábun, hurkapálcán! Nevezni vagyok,
hallgatni nem, nőjön húsomon szeretőm!
A hiányt nem lehet elkerülni, irányt ad e planétasúlyú
pont, e szerelemkörre vont
növekedés.
Mert kevés a szó színéhez a kérdezés.

Eltagadni a hiányt nem lehet,
ím, negatív síkok maghéjában tavaszok
ellen háborúzik ez óceánmélyű pont,
fagyott ellenlábasa minden tüzeknek.
Nevezni vagyok, nem tagadni, ám a nincs kontúrja
között nő a pont, ahonnan önmagát nézi a képzelet:
a hiány-arcú.