A JÁTÉKTÉR TERE

Porondom fekete bohóca, csönd!
Csótáros kanca járja körben
s a koszlott medvebőrben bolha
és rángó félelem s az elforgó
tükörben szépen csöng arcod kendőtlen
fehére, hátad mögött.
Szemből pedig mintha kifestve volna.
De a csikorgó igazságot már ne te mondd!
Aki rád bízta, azt röhögd, mert
a porondmester mondani, vérezni
restell, ha másképp nem:
hörögd az aprócska trombitába:
a rám bízott mondható nem kell!,
maradj a festett arc mögött,
mert amíg bohócra marad, hogy éjen
éljen a nemlévő renddel, addig
a közönség köhög,
lesz bénító semmi, lárma.