KERESZTELETLEN 3.
elköszönés a megváltótól
Nincs más, keresztút minden napunk:
már születésünkkor indázó füvekként
szorult égtájakra kiszögelt szívünkre
a kényszer: válassz!
Ereim folytja kegyetlen
megszokás és drága középszer,
mint salétromos falakon bűzlő,
elhallgatásban ázó dísz-szőnyegek.
Az álom is csak rossz szagú templom,
ki házam-országom volt valamikor,
most rohadt szénával megrakott
ócska fészer,
egek gyűlölete rontja ketté, mint a penge.
Már csűrnek se mondanám.
A megváltó gyenge gipsz-alak
arany rúzzsal a szája szélén:
kés élén áll minden szavam.
Volt fehér ing és volt ‘bona fides’,
látom, minden megváltó senki lesz:
szégyennel tölt a nincs, ha van.