A ZUBBONY

ezerkilencszázhúsz

Rézgomb a foszló kabátról:
leszakad a Hold az égről.
Elgurul.

Lebegő szárnnyal hull
az ócska felöltő, mint dobogó szív:
elsimul.

Homlokával térde közt
vonyít a költő, az éjszaka süllyed,
szétterül.

Emberek voltunk, azután
halni sem tudtunk maradni
emberül.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük