KŐ. FÖLD

KŐ. FÖLD

Romló kereszten függenek
kisdeddé kopott,
arcukat vesztett jézusok.

Szemük üregét esők, havazás
vájták vakká, és a sok
kancsallá lett imádkozás.

Majd ha felhők similabdája,
a kedves pacsirta elhagyja
a megnémult eget,

ha a szentekről a festék legörbül,
baglyok, ürgék, egerek,
messiások nélkül múlnak az esték,

ha feszületükről lekászálódnak
kőkrisztusok, a bádogból kalapált
megváltók odahagyják a búzától,

bogáncsos sövénytől ölelt
földutakat, bedöntik a víztükrét
gazokkal rejtő csordakutat

és ránk köpik arcunkat elöntő
szégyenünket – mint hűlő tekintet:
arcunk hiánya lesz az ünnep.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük