HÉZAGÉLET

         a meg nem váltók dala

1.
Húsomra hűlt kések a napok,
ereimre szoruló fogas csatok
az esték, de élni hajtanak
a mégis megérkező hajnalok.

Vakít-közelít valaki álmomban,
gyárak vég-üvéltésében hallgatok,
járok híd alatt ferde járdákon.
Szívem a dobhártyámon dadog,

mint aki mindent elenged,
a nem-tettet s a tettet,
aki magára zárva tócsának
tetteti a tengert. Az árva.

2.
Tetszhalott sorok, kik meg nem születtek,
abortált szavak, kik áldozatai lettek
véletlen bajoknak, ahogy az utcasarkon
gyilkosok lépnek elém,

és ütőerembe üt a gondolat,
ahogy egy köznapi teendő észrevétlen
szétdúlja az éppen-létezést
s az orgyilkos kacagva nyomja a kést

torkomra, hol a szavak majdnem
életre keltek. Nem vagyok vétlen,
vagyok a meg nem írt dalok:
az el nem mondottak, az el nem énekeltek.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.