A BŰNEVŐ VIGÍLIÁJA

 

Vétekben ázik a hús, volt-időnk öli a csontot.

[Elköszöntek a vétlen tévedések.]

Távolodik a távozó: rontott

útjairól már vissza sose fordul.

Feloldozásért koldul a test:

[Pléhtárnyérra hajol jézusunk.]

az elmenő bűneit falja urunk:

hajnalokat fest lezárt vigíliákra,

eszik s födőt rak minden világra.

[A végzet már végleg bevégzett.]

Isten szarvasává lesznek

a kivérzett, elfutó szarvasok.

De nincs megváltó, ki sok bűneink fölenné.

[Vagyunk időnkbe fulladt szegények.]

Bálnák szemében lassan fordulunk hanyatt

az egek, a vizek és az engedő föld alatt.

megfogalmazva

Miért írnék, rajzolnék bármit,

lepel az idő, arcomra penészült kárpit.

Jézust és Magdolnát is majd kiássák.

Lássák!

Csuklóm világít fölnyílt erekkel,

születek-halok minden gyerekkel,

hallal, vérrel, borral, fegyverekkel,

hazudok is, ahogy minden gané vall.

Van itt most kettő kereszt.

köröttem egy jobb- és egy ballator.

Az Úr szólt, minden szüléshez jár a tor.

Maradok én a magaméval.

 

 

Napok rendje

 

ömlik a csend

kedves medalionban

zuhog fölnyílhatatlan

zománcos tokban

kotorász jézusos-akár-

mi lomban

ott van minden

pazarolt alkalomban

ahogy szarvasbogarak

alszanak a körtefa-

lombban

ahogy minden

este a végére kilobban

csukódunk ahogy

zárul a világ

világnak világa virág

írás ittmaradásért

 

Rétem, szántóm sarat terem,

aszfalton körömig égett dühök nyílnak.

Rozsdás szögek bújnak földemen,

görbe barázdák igazítnak.

Izzanak földöntúl kövek,

hullahopp módra jár a Nap.

Egy van, csak egyetlen elem:

az arconütő szerelem,

míg napomban évek állanak,

vígan áll a teremtő bajsza:

balesetben fölhulló cipők:

holtak ugróiskola-krétarajza

jelöli ki a valahavoltat.

Ickáznak velem a holdak:

akikkel mennék: az egyenesen

maradtak: a sosem hajoltak.

Szervácnak. ideát.

„hanyatthazámig így megyek”

(Szervác József: Szavak hazáig)

Fekszünk a bordatörő sittre kilökve,

isten inspekciózik bezuhant templomudvaron:

készíti a lelkünket soroló leltárt.

Arcunkat veri mész-szagú eső, már örökre

testünkké lesz a széjjelzárt terv,

testté vagy holttestté lesz az ige, mi istené,

ki nem alkotott semmit, míg ember

nem alkotta belé őt senkibe.

Káromkodni jártunk épített romokba: ék

voltunk az Úr akaratában.

Röhögni jártunk templomokba:

világot akasztó szegény nemzedék.

Most ismét a sorok között. Megintcsak ott.

Csepel halott, amerika halott, és mint a részegek,

útszélről útszélre tévedek, pofoz a kósza ég:

utolsó hitem is kijátszottam: elég.

arcom magamhoz hasonlítom.