EURÓPA BELEHAL

EURÓPA BELEHAL, ABBA, AMI

az újjászületés volt a vég

Itt van a világ ősze,
a fa véres madarat hullat.
Tél lesz, örökre magtalan,
meddő és végleg tavasztalan.
Isten rohadó gyümölcsben
hemperget mindannyiunkat.

Mert minden gyónást
eltérgyepeltünk,
minden szavunkat, ha igaz volt volna is
visszavettünk,
igazolás sosem volt a tettünk,
csak a históriás isten zúgott felettünk.

Minden éneket elénekeltünk,
imáink életre holtak Európában:
dürendál, excalibur, attila-kardja
lettek istállók falába, vályogba rejtve
hazátlan, a magas egekig elfelejtve.
Daloltunk: semmi lettünk.

KERESZTELETLEN 3.

KERESZTELETLEN 3.

elköszönés a megváltótól
Nincs más, keresztút minden napunk:
már születésünkkor indázó füvekként
szorult égtájakra kiszögelt szívünkre
a kényszer: válassz!

Ereim folytja kegyetlen
megszokás és drága középszer,
mint salétromos falakon bűzlő,
elhallgatásban ázó dísz-szőnyegek.

Az álom is csak rossz szagú templom,
ki házam-országom volt valamikor,
most rohadt szénával megrakott
ócska fészer,

egek gyűlölete rontja ketté, mint a penge.
Már csűrnek se mondanám.
A megváltó gyenge gipsz-alak
arany rúzzsal a szája szélén:

kés élén áll minden szavam.
Volt fehér ing és volt ‘bona fides’,
látom, minden megváltó senki lesz:
szégyennel tölt a nincs, ha van.