A hitre érdemtelenek során elásva
a kerítés hosszában, talán belül,
ha Villonhoz sodor a konok szerencse


ősz van. tél lesz. ól-menedékhez
szorul a lét a nemléthez.
aki fél, sose kérdez.

föld alól léckeretes ablak,
végső blende zörren az égre.
lent bordám ívére hull kezem.

rámcsuktad uram részvétlen eged,
havazásodban a nemvolt kéreget,
vagy, mintha bárki lennél.

elfordulok, süllyedt hajó – kérdezem:
fiókodból elő miért vettél, ha sose szerettél,
szerszámnak se voltam jó

soha.
te suszter se voltál.
csak álságos, vidám mostoha.

A LÁTOGATÓ

A LÁTOGATÓ

Üldöző van és préda van.
Fölnyílt húsára sikoltó zsákmány:
fulladásig rohan a szív.

Sátán tapos a tenyerem hátán,
kezem templomkövön tapossa Isten.
Az összes térgyeplőn vakok fülelnek,

lebeg hidegben gyöngyöző fülük,
holt-szemük ólomüveg színűre fordul.

Gyilkolás van csak. Más nincsen. Ülnék
a sorban én velük. Odakint a koldus:

koldul.