A HÉTPETTYES KATICA HALOTT

A HÉTPETTYES KATICA HALOTT

Pápa árulja a déli harangszót:
íme, a tetszhalott Európa a végre vár.
Harlekin gyilkosok jönnek.

Templomharangban – fölnyílt szájüregben –
harangszó dagad hányásig okádhatatlan,
fehér falak közt paraszt ima: bimm-bamm,
fehér voltam, fekete lettem.

Hajléktalannak ágyazott ócska paplan:
ázottan, büdösen kussol Európa,
az újjászületés lakatlan,
ez vagyok én már: lakhatatlan.

Bimm-bamm, dadogva ver a vér, zakatol
benne idő, a janusként hátra s előre
tekintő. Szememben alvadva másul a lélek,
amiket tanultam, szanaszét hulltan elvetélnek.

[Talán szebb volna a világ sarki fénnyel,
bálnákkal, bálna-zenékkel, mint velünk.
Északnak úszik a létezés tudatlan –
bámulja éj-magát nélkülünk]

Csak menekülés van, szívemben sötéten
üt a tér: fekete gyermekre nyár havaz,
bimm-bamm, ha mondanék bármit is,
csak ócska menekülés volna az,

mi árulással, reneszánsz vérrel felér
és persze, mindig tetten ér a tőr,
a sár. Kitart, mint hiába-remény. Áll a part,
bimm-bamm, az idő kivár. Folyóját őrzi régi mart.

Abban a folyóban úszom én,
a szűkölő tüdő kitart, míg félrevert gégém szakad.
Arrébb füvek legelnek, és nyílik mindenféle
tavasz és boldog költemény.

Küldtél-e fiat? – kérdezem fulladva istent,
míg déli hullákkal tellik a tenger.
– Fiat…! hangzik az álnok pápai áldás –
s a teremtő mondja: nem én mondtam,

nem én.]

A HÉTPETTYES KATICA HALOTT

A HÉTPETTYES KATICA HALOTT

          Pápa árulja a déli harangszót:
          íme, a tetszhalott Európa a végre vár.
          Harlekin gyilkosok jönnek.

 

Templomharangban – fölnyílt szájüregben –
harangszó dagad hányásig okádhatatlan,
fehér falak közt paraszt ima: bimm-bamm,
fehér voltam, fekete lettem.

Hajléktalannak ágyazott ócska paplan:
ázottan, büdösen kussol Európa,
az újjászületés lakatlan,
ez vagyok én már: lakhatatlan.

Bimm-bamm, dadogva ver a vér, zakatol
benne idő, a janusként hátra s előre
tekintő. Szememben alvadva másul a lélek,
amiket tanultam, szanaszét hulltan elvetélnek.

[Talán szebb volna a világ sarki fénnyel,
bálnákkal, bálna-zenékkel, mint velünk.
Északnak úszik a létezés tudatlan –
bámulja éj-magát nélkülünk]

Csak menekülés van, szívemben sötéten
üt a tér: fekete gyermekre nyár havaz,
bimm-bamm, ha mondanék bármit is,
csak ócska menekülés volna az,

mi árulással, reneszánsz vérrel felér
és persze, mindig tetten ér a tőr,
a sár. Kitart, mint hiába-remény. Áll a part,
bimm-bamm, az idő kivár. Folyóját őrzi régi mart.

Abban a folyóban úszom én,
a szűkölő tüdő kitart, míg félrevert gégém szakad.
Arrébb füvek legelnek, és nyílik mindenféle
tavasz és boldog költemény.

Küldtél-e fiat? – kérdezem fulladva istent,
míg déli hullákkal tellik a tenger.
– Fiat…! hangzik az álnok pápai áldás –
s a teremtő mondja: nem én mondtam,

nem én.]