HÚSVÉT, 2013

HÚSVÉT, 2013

Rigó fütyöl a hóviharban,
minden itt van, amit akartam.
Madár sípol a zivatarban:
kismadár horgolt sapkába varrtan.

Sokasodik a baj odakint,
borda-kas-csendben
működik a béke bent,
üt a szívem és üt megint.

Kitekint ablakán a szomjas teremtő:
mit építettem: fölrúgott szék csak,
tört-szemű ablak,
mi volnék, ha nem az eredet,

a nemtő,
a sarkon beforduló balestes mentő,
emberkéz formálta hiánya falaknak,
zab elszéledt csángó lovaknak?

Bedől az ég,
zsákból fölszuszogó abrak az ábra,
azután lábra kap ez és amaz,
egy öröm van:

a létezés, amig fütyöl a rigó,
mert fütyölni kell, bár mindenen húz a jég,
bár minden föltámadásra hó havaz.
Ez nem kevés, a legszebb eltévedés.