ÖRÖKTÜKÖR

Szövegmezők, -katedrálisok

ÖRÖKTÜKÖR

          Molnár Istvánnak

béke van:
csontok maradéka.
fölkarcol, elsimít
az ömlő jelenlét:
összedől,
helyben szalad
a létezés elől a nemlét,
– amíg egy dobbanás
szíventalál –
egy dalt dohog
a föld alatt aluvó
szőlő-
tőke,
indázó jelek
– mindig minden egyremegy –
minden betű egyetlenegy,
önmagában a legszebb rajzolat:
ömlő jelenlét, karcolat
megint, ahogy az üvöltés elegánsan megint,
rádszól, miközben kibillen a táncból,
Isti,
miféle tánc, amiből kiléptél?
azt mondod, hö? amíg tenyered
jézusos köröket rajzol?
mi az, hogy
egy mosollyal elalszol?
és itt?
ami megmaradt,
azzal mi van –
magunkra maradtunk sokan.

vigasz, biztonság voltál,
a jelenlevésig kezemre holtál.
egyszer elfogadtál tőlünk egy ebédet,
– Judit üdvözöl –
engem éltet.