HAZUGSÁG LOVAGJAI JŐNEK

HAZUGSÁG LOVAGJAI JŐNEK

          magyarországra       pontos tükörre
          támadnak óriás angyalok
          üvegélen jár csuklója körbe
          ő maga aknán jár       gyalog
                    (töredék 1982-ből)

 

Kerek lett a világ, a net: víz alól felcsapó háló:
minket halakként halálra dobáló: így vagyunk szerető veszteség,
káló. Szűkölő szavakat kitaláló. Ennyi volna az üzenet.

Új kor van: a hazugság nevetve tépi sisakját: fölbukkan
tekergő álca-arc, szorgos lárva-fészek. Hátraarc vagyunk,
részek, sosem egészek, fekete vizekről várjuk azt a sajkát.

Szívünket távoli ütemek lakják, részeg esték
hágják a józanság napját, bárki leveri mindünk kalapját,
gyermek kutatja hason-más apját. Másik világok
kevesedő arcunk belakják.

Óceán bőrén reánkfut eljövő szárnyak árnya,
atlanti mélység fázva sötétül. Vagyunk jól örzött kaszárnya:
magunk örzője leszünk menedékül, amíg
a hazugság szájunkra szépül és alanti életünk felépül. Végül.

Az estében ömlik az este, valaki most szalad Európával,
napnyugat csillagos-sávos lovagja, aprócska isten, sosemvolt sátán.
Országom gurul, csörömpöl nászi sötétben. Emez dobálja
patáit, amaz hús-puhán fehérlik. Teste éjszakába tűnik annak a hátán.