TÉPÉSVÁLTÁS

A század szapora csosszanásokkal lépést igazít. Azután megint. És megint. Azóta is.
Ugyanez másképp, más képpel:

TÉPÉSVÁLTÁS, 1989–2011

a szabadság, mint mém – tanulmány,
            avagy
            a sehonnétjött bennszülött

crusoe a véletlen parton –
homokba fúlt arccal heversz:
nem tudva, otthonoddá lett az idő, ez örök tengerverés.
hűlő homokkal torkodig –
hányféle múlt vetett ide, múltidő és majd-idő:
a jelenidejű semmibe?

szemhéjad alá sár tapad,
érkeztél rejtett jövővel.
országod volt minden negáció,
szavad
voltak indulat, gyász
és sejtett ráció.

most, e váratlan parton,
– gyöngy-szilánkkal bérelt hajó-
törött –
az arcod alá feszült víztükörben rezgő
arcképed kettétöröd,
ahogy rászakad lélegzeted.

szád szélén buborék-csöppön játszadoz
a szivárvány-szilárd mulandóság,
huncutul ring és arcodba vág a jóság:
félszavak voltak volt-korod,
utalások, csak elejtett félmondatok a szózatok.
Dadogta a szív, amit dadoghatott.

az volt a múlt. ez itt a valóság.
hajóra szálltál vesztve mindent:
bolond és hiszékeny voltál bizony.
azt mondják, nyolcvankilenc volt
a szabadság,
a szemedbe húzott horizon.

most lett gyerekkorod aluvó réme,
rádszól a bába: mikéne?
vagy mára mindenki igazi méme:
            (ahogy az ősz a sóhajtó levelet az ágtól:
            szabadíts meg a szabadságtól!)
vagy már csak önmagad reménye.

crusoe, te vagy a kiszámolt egyetlen.
főhős vagy, méme a maradásnak.
Szakítsd ki arcod a sárból,
állj fel, előtted a szigetnyi ország,
indulj, crusoe, itt a kiszabott szabadság.
magadtól kapod. ki mástól?

11. 11. 11.

Tiszteletem!

Olyan ez, mint a papírcsónak. Vagy palackposta. Az ember rohanó vagy éppen csendes, lassú vizekre bízza az üzenetet. És vár. A nagyvilág tele van elkapkodott vagy épp elkésett szándékok suttogásával, lélegzetével: közeli-távoli utcákon is hallani a tenger morgását. Később az üzenő – nappalok és éjszakák múltán – sötét hajnalon papucsban, fürdőköpenyben, hajába pergő vakolattal lebotorkál a földszinti levelesládához. Vagy a patakhoz térdel. Vagy térdig gázol a nap elé forduló óceánba. És halk, ám határozott hangon mondja:
Uram, a postámért jöttem!

Kedves Látogató,
igyekszem minél gyakrabban jelentkezni – egy-egy írással, csak egyetlen sorral, vagy rajzzal éppen. Ha úgy gondolja, Önnek szól az üzenet, válaszoljon.
Ha nem: Önnek szólt akkor is.
Fábián István

Íme az első bejegyzés:


HOLTFÉNY

            indián dal a gyermekkorért,
            avagy
            egy halál = egy halál

ahogy a csukódó zsebóra:
csapódik az ég a tóra,
záruló csöndben járnak halak,
hulló sötétben éj alatt
játszanak a látó és a vak.

elég egy kevés
véredre oltott
alkuvás:
léted máris csak létezés,
arcod csak elfordulás.

ne számolgass halálokat,
elég az égő-áldozat,
éltél keveset, sokat,
nem leltári áthozat
szabott időd.

az egy neve kegyetlen,
mint a szívütés.
nincs örök, nincs sok, és
nincs kevés.
Csak ismételhetetlen.